Ébredés, kávé, kártya, kávé, kártya, jégkrém, kártya, kávé.

Közben Afrika távolodik. Izgalmas két hét volt, nem jöttünk hiába, még ha az eredeti tervet nem is sikerült megcsinálni. Utólag visszagondolva a tapasztalatok alapján biztosra vesszük, visszajövünk még és átkelünk a Szaharán a tervek szerint. Talán azzal a különbséggel, hogy nem erre a csapatra bízzuk magunkat hanem AMMAR BEY-re. Ha Algériába akarsz menni hívd őt.

A hajó benavigál a kikötőbe, kiköt.

Húz az otthon illata, nem húzzuk az időt, húzunk haza!

Vége.

Folytatás lesz!

Köszönet a támogatóknak.

Mindenkit csókolunk – Vitéz, Blondee megaNagy

Ébredés. Hasmenés. Reggeli. Hasmenés. Ticketiroda. Zárva. Hasmenés. Várakozás. Hasmenés. Egyetlen biztos pont van.

Egy óra késéssel kinyitnak, sorban állunk, van komp, veszünk jegyet, de nem fogadja el az olasz iroda az Eurót. Irány pénzt váltani. Bank zárva. Hasmenés.

Várakozunk. Késéssel nyit ki a bank is. Váltunk. Visszamegyünk a jegyért. Sorbanállunk, fizetünk. Nem tudnak jegyet nyomtatni. Jöjjünk vissza fél óra múlva. Hasmenés.

Vissza a szállodába, gyors kicsekkolás, rapid ajándékvásárlás, vissza a komphoz. Három órával az indulás előtt ki kell érni, az ellenőrzések és a kiléptetések miatt. A kiléptetés nem túl bonyolult. Mindösszesen nyolcszor ellenőrzik a papírjainkat, pecsételnek, papírokat töltünk ki, ötször átnézik az autót, kétszer lepakoltatják a hátulját. Egyébként kedvesek.

Kompon vagyunk. Dél. Indulás menetrend szerint 13.30. Háromkor még mindig állunk. Négykor végre kinavigál a hajó. Én ugye hajóskapitány is lennék, magyarázom is a többieknek, mi történik, azután egy ponton elveszítem a fonalat. Nem tudjuk mi történik. A szűk kikötőben fél óra alatt megfordul a hajó és még egy fél óra alatt kiköt egy másik mólóhoz. 10 órás várakozás következik. Megszámlálhatatlan konténert pakolnak be. Kevés az utas és ekkora hajó nem mehet üresen. Inkább megpakolják és nem köt ki Palermoban. Grimaldi úr ezen gazdagodott meg. Hatékonyság mindenek felett. Az utasok le vannak szarva. 12 óra késéssel indulunk, de nem háborog senki. Azt mondják ez természetes dolog. Mint ahogy az is, hogy nem tájékoztatnak semmiről. A jegyárban persze nem volt kabin, amit újabb 80 Euróért váltunk. Minden olasz fellengzős és paraszt. Pedig én szeretem őket. A társasággal van a baj. Kétszer olyan drága a jegy mint máshol, mert ez állítólag más minőség. Én lecserélném a teljes személyzetet. Romlottak. Ha nem akarsz idegeskedni, NE UTAZZ GRIMALDIVAL!

Kártyázunk és fröccsöt iszunk. A St. Andrea rozé végigkísért minket az utunkon. Borús helyzetünkben derünket jórészt neki köszönhetjük. Köszi Gyuri!

Találunk még a táska alján Szőke mama sütijéből, ami életet ment. Gyuri kap egy piros pontot is a végére, bár Tomival nem emlékszünk miért is adtuk.

Tomi igazi zsugabubus. Kever-kavar, oszt, emel, tromfol, színt és számot vált. Meg fizet. Majd kiugrik a szívünk a Gyurival a kávéktól. Itt már olasz kávé van. Az eszpresszó szuper. A gép hasít a 12 órából 10-et behoz, hála a 30.000 LE-nek.

Az éjszaka jól telik, karaokézunk édeshármasban a laptopra, van két életünk meg nehéz fejünk.

Az éjszaka drámai fejlemények történnek. Szóval ijesztő így egyedül a semmiben aludni, még akkor is ha van melletted saját jedi. Az is lehet hogy pont ő a veszted.

Rettenetesen hideg van. Vacogok, folyamatosan ráz a hideg. 1276 méter magasan van a sátram, ami jó 250 méterrel magasabb mint a Kékes és tél is van. A fejemre húzom a hálózsákot. Egy mákszemnyi lyuk sincs rajta. Nem is látok semmit. A neszek ijesztőek. Állatok jönnek-mennek, kutyák szaglásznak, emberek csendben lopózkodnak. Nem merem kidugni az orrom. Lesz ami lesz. Érzem ahogy körbeállnak vagy hatan, gondolatban le is számolok az addigi életemmel. Még kiabálni is próbálok, de nem jön ki hang a torkomon. Egyébként meg kinek is kiabálnék. Annyira izgatott vagyok, teljesen kimerülök mire megszűnnek a neszek. Kidugom az orrom. A jedi mellettem guggol és őriz. Láthatóan mindketten épségben vagyunk. Megnyugszom kicsit, csak a hideg ráz. A derekam piszokul megfázott. Kezd 150 alá menni a pulzusom. 3 óra körül lehet. Reflektorok közelednek, dzsipek kapaszkodnak fel az úton. A motorok bőgnek. Kivonul a touzeri nemzetőrség. Azért jöttek, mert hallották hogy itt vagyunk, a határ meg közel, vajon rendben van-e minden. Touzer ide vagy 200 kilométer. Miután mindenről meggyőződtek, kérik hogy reggel jelentkezzünk le a Guarde National falusi irodájában. Elmennek. Még bóbiskolunk reggel a jedimmel, aztán még jóval hajnal előtt felkelünk. Teljesen ki vagyok merülve. Udvariasan megkérdezi jól aludtam-e, mire én is udvariasan bólintok. Élek!

A derengő hajnalban szótlanul bámuljuk egy ideig a horizontot, aztán szedünk egy kosárnyi száraz füvet és kis tüzet gyújtunk. Most értettem meg a tűz értékét még az emberiség hajnalán. Melegítek vizet, csinálok egy-egy dupla erős kávét. A jedi sokkot kap. Fél óráig kortyolgatja. Barátok lettünk egy életre.

Főzök kávét a srácoknak is, rájuk borítom barátilag a sátrat. Már idegesített a nyugodt szuszogásuk. Meglepődnek kissé, de a kávénak örülnek. Reggeli szokás szerint. hideg acél, hideg máj.

Összepakolunk mindent, felpakoljuk az autót, összetakarítunk magunk után. Nyolc óra körül elindulunk fel a hegyre. Mi is ez valójában? Most látjuk igazán, ráadásul a jedink mindent részletesen elmagyaráz. Felfelé a kősziklába vájt lépcsőszerű kapaszkodó vezet. Nincs komfortosra megcsinálva, hogy nehezen lehessen felmenni. Olyan bő öklömnyi lyukak vannak vágva a kőlépcsőkbe, mindig úgy méterenként, ahová a szamarak léptek. Az állatoknak ugyanis csúszna a kövön a patájuk, és azok segítségével hordtak fel mindent annak idején, és ma is így terelik fel a nyájakat. Félúton erődített kapun megyünk át, masszív tetővel felette. Itt lehetett lezárni a hegyre való feljutást. Mindenütt máshol legalább százméteres függőleges sziklafal határolja a platót. Úgy védték, hogy a kaput az őrség bezárta, beálltak a tető alá, a keskeny lépcsőn kapaszkodó ellent meg fentről bombázták húszkilós kövekkel. Sosem vették be.

Fent egy 84 hektáros kb. 10 fokban lejtő kőplató fogad. Rajta ókori berber falu maradványai. A falu körül a sziklába vájt barlangrendszer, kisváros méretű. A nagyobb helységek fölött szellőzőkkel. Fény is, levegő is van elég. A szisztéma az volt, hogy egy kisvárosnyi katona élt fent, amit a környező falvak láttak el. Ha jött az ellen, több alkalommal pl. a rómaiak, felpakolták az élelmet, felmentek, védték a table-t és fent éltek addig amíg a lentiek feladva a várakozást el nem vonultak. Minden ki van találva, kő vízgyűjtők, élelmiszertároló silók a kőbe vésve, stb.. Ma semmivel sem tudunk többet, csak mást. Úgy döntünk kimegyünk a csúcsra. Baktatunk felfelé, a nap perzselni kezd. Én már félmeztelen vagyok, amikor a jedi leveszi a kabátot és döbbenet. Mi van alatta. Guarde National de Tunis. Nemzetőr jedi. Bakter!

Felérünk a csúcsra. Úgy nyúlik ki, mint az Oroszlánkirályban a szikla. Sok száz méter alattunk. Nem hisszük el hogy ilyen van. Szikrázó a napsütés. Látjuk otthon mit csináltok. Ülünk, bámulunk, másfél ezer méter magasan. Minden távoli és békés. Alattunk kondorkeselyűk (jedi szerint) vitorláznak. Királynak érezzük magunkat. Szimba effektus.

Lent könnyesen búcsúzunk a mobil harci jedinktől, meleg csókokat kapunk és huss. Húzunk tovább. Sosem tudjuk meg védett vagy őrzött minket.

Ammar 3:0. A hely neve: Table de Jughurta. Mindenki töltsön el rajta egy napot aki erre jár. És menjen be Ammarhoz a touzeri kempingbe tanácsot kérni.

Továbbmegyünk Dougga felé.  Valaha ez is virágzó római város lehetett. Birodalmi méretek, viszonylag jól helyreállított részletek, templomok, fórum, színház, fürdő és minden kelléke a római kultúrának. Körben olajligetek, Toscanaban is lehetnénk. Tunézia egyébként szép. Megvan mindene. Tengerpart, hegyek, termőterület, sivatag, történelem. Valahogy mégsem áll össze egésszé. Ha több lenne a víz, az egész egy nagy oázis is lehetne. De nincs, így hát csak Tunézia. Meg ne szemetelnének. Én is otthagyok valamit. Nézelődés közben durva hasmenést kapok, az úttól mindössze néhány méterre bírok csak eltávolodni, a szükség az ilyen (ez többször is előfordult velünk). A mögöttünk sétáló német házaspár sokkot kap a látványtól, zavartan pirulnak, karjukon RAMADA fivestar karkötő. Na ja, ők viszont nem voltak a hegyen.

Megyünk tovább. Itt már autópálya is van. Irány Tunisz, utolsó este, holnap megyünk haza. Először szándékaink szerint ki a kikötőbe jegyet venni, majd szállodát keresni. Rendezünk egy külvárosi rallyt, bolyongunk vagy két órát mindenféle utakon, többször visszafordulunk. A Garmin navigáció mindenhol tökéletes volt, de a Tuniszi térképet frissíthetnék. Az kaotikus. A végén eljutunk a kikötőbe, persze minden zárva. Információ, felirat, útbaigazítás, menetrend zéró. Keresünk egy kilométerre szállodát, becuccolunk. Keressük az interneten a komp menetrendjét. Úgy tűnik, akárhogyan is keressük, holnap nincs komp, sőt holnapután se. Csak azt találjuk, hogy a menetrend-változtatás jogát fenntartják. Kilenckor nyit a pénztár, addig marad a szokásos. Remény.

Este tízkor betaxizunk a belvárosba, eszünk egy fantasztikus báránydönert, aztán mégegyet, aztán fagyit. Tomi nem tudni miért zugut választ. A színe sem jó, az íze sem. Szerintünk azt gondolj talán benne van négercsók illata. De nem. Kidobja. Gyuri megjegyzi ez itt gyilkosság. A világon hat másodpercenként hal valaki éhen. Tomi és a zugu gyilkosok.
Így délről visszatérve Tunisz már egyáltalán nem szimpatikus. Olyan érzésem van mint annak idején Kapadókiából visszatérve Isztambulba. A kultúrák keveredése és az elüzletiesedés nem szerencsés elegyet képez. A délen és a tengertől eltávolodva érzett hagyományok, gondolkodás és viselkedés egészen megnyerő, itt viszont világiasak, erőszakosak, harsányak. Aki az igazi Tunéziát szeretné látni az utazzon az algériai határ közelében és a déli részeken. Kerülje a turisták által intenzíven látogatott helyeket. Persze ez így van a világon mindenütt.
Visszamegyünk a szállodába. Holnap kiderül minden. Megyünk vagy maradunk.

Először is pontosítanék: A csodaszép oázis neve Chebika. A fesztivál Tamerza-ban volt, kanyon pedig Mides-ben.

A jéghotelben ébredünk. Legalább 10 fokkal hidegebb volt az épületben mint kint. Gyuri meg is fázott. Dupla adag vitamin C, papírzsepi. A reggelink előre ki van porciózva, szimpla de ehető, a kávé egész jó. Ebből is dupla és visszatér belénk a lélek. Az arab országok higiéniai standardja nem az európai ugyan és ez néha nehezen tolerálható. A szállások többnyire ilyenek, a szobákban nem takarítanak, csak maximum áthúznak, bár néha az is erősen szaglik. Bírjuk. Sőt az egészségük is talpon van.

Elindulunk Ammar harmadik tippje felé. Ugye 2:0 oda. Ez egy fennsík az általuk ismert világ tetején, ahonnan a fél országot belátni. Reméljük ez is megéri az utat. Elindulunk és nyomjuk is a gázt természetesen rossz irányba. Be kell vallani először Tomi ösztönösen a jó irányt mutatta, mi térítettük el Gyurival. Hát ilyen egy jó navigátor. Zsigerből nyomja. Visszafordulunk rövid bosszankodás után, veszünk helyi lepényt (tunéziai kenyérnek hívják), majd mivel tankolnunk is kellene a pénzünk meg elfogyott megállunk egy bank előtt, ami zárva van. Tomival még ugratjuk is Gyurit, hiszen ő mutatta a bankot menet közben, mikor megjegyzi: Bakter ma vasárnap van! Nem lesz nyitva semmi. Pénzünk tehát mára nincs. Kiforgatjuk a zsebeinket, találunk 23,5 Dínárt. 20-ból tankolunk 25 liter gázolajat. A gázolaj ára 0,90 Dínár, az meg 150 Forint körül van. Egyébként Tunéziában minden jól működik. Európai szemmel is. Keverednek a kultúrák, aminek az az eredménye, hogy az iszlám hagyatékból áll a szemlélet és az életmód gerince, technikailag meg jól felszereltek. Jedik mobillal. Az egyik dolog ami nekem nagyon tetszik az az udvariasság. Rendkívül udvariasak. Nem csak velünk, egymással is. Akármikor, akárkivel találkoznak megállnak kezet fognak, egymás szemébe néznek köszönnek és bemutatkoznak. Ez lent délen egészen meghatóan kézrátéttel a szívre történik. A tartózkodó udvariasság és a mások tisztelete a viselkedés teljes vertikumát végigkíséri. A másik az idő tisztelete. Az érték nem a pénz, hanem az idő. Akinek nincs elég ideje a dolgokra, a szemlélődésre, egymásra az szegény ember. Az anyagi világ hívságai nem bírnak jelentőséggel. Nem is tudom mi hová rohanunk állandóan. Ez már a sokadik hasonló impulzus a világ különböző pontjairól, ráadásul kívülről nem befolyásolt emberek által. Emberek milliárdjai nem tévedhetnek.  Egyre inkább azt hiszem, hogy a fogyasztói társadalomban egy tömegméretű hipnózis áldozatai vagyunk. A gondolkodásunk és viselkedésünk minimum felülvizsgálatra szorul.

A harmadik (ami nekünk nagyon jól jött) az a vándor tisztelete. Aki utazik az mindenben elsőbbséget élvez. Azt hiszem az a rendőrök viselkedésében teljes mértékkel megnyilvánult. Aki úton van, segítséget kap. Kis kitérőként a szemléletmódról egyenlőre ennyit.

Szóval a bank nincs nyitva, pénzünket eltankoljuk, csak két bagettre valót hagyunk. Ma is hideg páncélos lesz a vacsora. Megállunk Haidrában, ami valaha gondos, virágzó római település lehetett. Az egész egy domboldalra van építve és egy folyókanyarulatot ölel körbe. Ma már nem folyik a folyó, az alján pici erecske csordogál. Az iszlám nem nagyon értékeli ezt a hagyatékot, nem is törekednek a hitelességre. Azért a romok alapján feltételezzük az egykori életet. És tetszik. A furcsa talán csak a sok birka a fórum romanum-on. A romok között növő gyomot legelészik. Az önkéntes guide idegesítő módon állandóan a seggünkben van. Tomi szívesen időutazna. Lesétálunk a kiszáradt folyóvölgybe, megnézzük a kis vízesést, közben Gyuri kőválogatásba kezd, vigyük haza ezt a kis márvány oszlopocskát a tetőcsomagtartón, alig 8 tonna. Nem lehet Gyuri, így én. Természetesen meg sem mozdul. Akkor azt a kis korinthoszi oszlopfőt. Ez csak 600 kg. Ezt sem lehet Gyuri, még mindig én. Akkor ezt a kis, és ez a kő megmozdul végre. Kiugrik alóla egy ijedt gyíkocska, mire a Gyuri engem is feldöntve átugorja az áldozati oltárt. Fel kell locsolni.

Az autóban néha túlteng a tesztoszteron, érződik a feszkó. Aztán rendszerint rendbejön minden, de talán nem véletlenül vittek a rómaiak magukkal örömlányokat. Ahogy visszaérünk az autóhoz a sétából, észrevesszük a defektet. Hála Filoék gondos munkájának ez idáig nem történt meg, most azonban szétszakadt a szelep. Profik lévén nem esünk kétségbe, bontunk egy palack rozét és team munkában kereket cserélünk. Pit stop a F1 szezonkezdethez méltó. Megyünk tovább, a szaggatott vonalak mentén szervezzük az utunkat, jelentős nehézségű off-road szakaszokkal tarkítva. Homok, földút, piste. Az autónk remekül működik, pedig kapja rendesen. Nagyon megszerettem a jószágot, ráadásul a Somogyi autószerviznek köszönhetően nem csak az autó, hanem mi is fel vagyunk készítve. Gyönyörű a vidék, terepezünk, bámészkodunk, fényképezünk, a km meg alig fogy. Mikor rossz dűlőre érünk még szaporodik is. Közben sokat jótékonykodunk, megállunk a néhány éves pásztorgyerekeknél, az ijedtséggel vegyes kíváncsi tekintetek fürkésznek, vajon mit is akarunk, aztán mikor előkerülnek az ajándékok, öröm, integetés, könnycsepp. Nem is értik, kik ezek az UFO-k piros autóban, a cukorka viszont nagy kincs errefelé. Balkanyar, átfolyás, jobbos, erdős rész, kibukkan a horizont és benne a plató amit keresünk. Satufék, álomszerű. A szikla az oroszlánkirályból ötszörözve. A feljutás nem egyszerű. Pörög a kerék, difizár, felező. A gép dolgozik. Csúcsterhelés. Felérünk a sziklatatő alá úgy jó száz méterrel, ahol az út befejeződik. Ha ezen az éghajlaton lennének felhők, biztosan kiülhetnénk a szélükre. Leparkolunk. Innen már csak lépcső vezet fel a tetejére. Meghágjuk. A tetőn berber település romjai fogadnak. Nem tudjuk hová tenni, mikor mi történhetett itt, rómainak gondoljuk (holnap kiderül a története). Van fönt egy csomó birka, meg szamár. Fogalmunk sincs hogyan kerülhettek oda. Átmegyünk a nyugati oldalra, ez keresztben kb. egy óra menet. Itt aztán lehidalunk. Alattunk többszáz méteres mélység, kiülünk a világ szélére láblóbálva. Előttünk az Atlasz hegység, mögötte a naplemente. Pont Algéria határán ülünk és az amit látunk csodaszép. Mélázunk, csendben kísérjük le szemünkkel a napot. Viszlát Al Jazzira! Látjuk még egymást. Ahogy lefelé lépcsőzünk látjuk ám az autó körüli csodálkozó pásztorokat. Ezek is Jedik. Lent kedves üdvözlés, kézrázás, szembenézés, bemutatkozás. Kérdezik fönt alszunk-e. Az idő már eltelt, sötét van, hát igen. Az egyik jedi telefonál. Mobil pásztor. Adunk nekik kaját, sátorverés, tűzgyújtás, aztán megérkezik a nemzetőrség. Határozottak, de udvariasak, megnézik a papírjainkat. Ők is megkérdezik, biztosan ott akarunk-e éjszakázni, de mi nem tágítunk. Nézegetik a cuccainkat, kérdezősködnek, beszélnek a pásztorokhoz. Egyszer csak robbanás. Bumm! De nagy. Gyuri a szívéhez, a guard a pisztolyához kap, Tomi fedezéket keres, nekem meg földbe gyökerezik a lábam. Minden tiszta bab. Felrobbant Gyuri konzervje a tűzben. A hatástalanítás után jót röhögünk a katonákkal meg a parasztokkal együtt. Biztos ami biztos, felírják az adatainkat, mert aki babkonzervvel robbantani tud az veszélyes, és hátrahagynak egy jedit vadászt.

A sátrazóhely gyönyörű, kis köves tisztás éppen elfér rajta az autó, a sátor meg a tűz. Körben derékig érő kőfal, a kőfal mögött a végtelen. Átszervezem a pakolási szisztémát, két St. Andreás dobozzal, meg némi száraz fűvel tüzelünk két órát. Megmelegítünk néhány páncélost, fröccsözünk. Megetetjük a jedit, aki nagyon hálás ezért. Gyuri rögtönzött bemutatót tart neki, iszik egy korty pálinkát, majd a tűzbe önt egy kortyot ami fellobban. Ebben a kulturkörben ugye nem isznak alkoholt. A jedi nem hisz a szemének, azt hitte eddig az itt értékes vizet kortyolgatjuk. Gyuri tiszteletbeli jedi lett. A jedink egy megállapíthatatlan korú erősen ráncolt arcú ember (hatvan azért biztosan van), fogai, már amennyi van feketék. A fizikuma kifejezetten edzett, szikárnak tűnik, de a földigérő jedi ruha mindent eltakar. Ez a bő, lefelé trapéz formájú bő ujjú nagy köpeny a hőegyensúly tartására szolgál. Kifelé durva sötét barna posztó, befelé gyapjú, kicsit szőrös. Földig ér, nagy csuklyája van, amiből csak ritkán villan ki az arca, főleg így a pislákoló tűz fényénél. -10-től +40-ig ebben vannak a pásztorok. Ebben is alszanak. Ülve. Egy követ tesznek a sziklafal elé, rákucorodnak, hátukat a sziklafalnak vetik, a sziklafal mellet közvetlenül ugye nincs szél és éberen szunyókálnak. Ha lemegy a nap szunyókálnak, he felkel felébrednek. A sivatagban és a sziklák között nagyon kevés a fa, tüzelő nincs, ami van mégis azzal ritkán főznek lent a faluban. Mindennek értéke van. Így hát a hiábavaló, kedvtelésből rakott tűz a dobozokból, főleg a páncélos kísérlettel nagy ünnep számára. Ekkor még nem sejtjük, hogy feladat is.

Ülünk a tűz körül (a jedi gugol), mindenki mesél, ki-ki a saját nyelvén. Aztán elkészítjük a fekhelyet. A sátorállítási szintidő a töredékére csökken. Közben a sötétben jön le a többi jedi a hegyről, kistafírozzuk őket pukival, keksszel meg cukorkával. Boldogan indulnak le a faluba, ahová a mi barátunk is leküldi a tőlünk kapott cuccokat a monamínak.
Úgy döntök nem alszom a sátorban, hanem mellette felfújom a derékaljat, magamra terítem a hálózsákot, lefekszem. A természet megejtő. Rám szakad a csillagos égbolt. Érzem az erőt. És nagyon aprócskának érzem magam. A jedi mellém kucorog. Csendben utazunk világokon át. Csillagporban merülünk álomba.

A drámai hangulat után a kis kunyhóban ébredünk Tozeurban. Az éjszaka viszonylag nyugalmasan telt. Reggel kávézunk, majd kupaktanács. SYSMAN komoly terveket sző. Mi már tegnap belenyugodtunk abba, hogy a Grand POPO-t nem tudjuk érinteni. Ők még akarják. A probléma ugye az, hogy Tuniszból nem megy komp más arab országokba, tehát ha az ember nem tud bemenni Algériába vagy Líbiába (oda meg ugye nem lehet), vissza kell kompolnia Európába, onnan Tangerba, majd Casablankán és Bamakón át Mauritánia, Mali, Niger, Benin. Ez ugye Dakar kétszer és plusz még két hét. A vonzó program ellenére, bár kapacitálnak minket, végül ők sem mennek. Barátilag búcsúzunk. Jó volt velük utazni. Jelenleg mi vagyunk az egyetlen team aki még talpon van Afrikában. Ennek a döntésünknek hála, megajándékozott a sors minket egy gyönyörű nappal.

De még mindenekelőtt, találkoztunk tegnap egy francia sráccal, 25 éves, elvégezte az egyetemet, elindult világot látni pénz nélkül, két évet stoppol, bejárja a világot szívességi alapon. Szimpatikus arc, törékeny külső. Csak próbálnánk meg mi a Tomival. Kecskemétig sem jutnánk. Gyurinak a kétsopronyi elágazásig adunk esélyt. Ami vérlázító, hogy az elmúlt hetekben Algériában volt és nagyon vagány dolgokat mesélt az országról. Egyszer mégiscsak meg kéne nézni! Mikor kiderül hogy mi még néhány napig bolyongva meg fogjuk nézni Tunézia legszebb részeit, szeretne felkapaszkodni az autónkra. A hátsó klozetülést is simán elfogadná és még szimpatikus is, de miután megnéztük az útlevelében az Algériai vízumot gonosz módon otthagyjuk a sátrában. Ma többnyire Gyuri vezet én meg nem akarok vele hátul franciázni.

Ott tartottunk, hogy remek napunk lett. Borúra derű. Szandál, rövidnaci, póló, napsütés, leégés.

A bungink előtt feltörünk néhány páncélost, kávézás közben útitervet szövünk. Bevonjuk bele Ammar Beyt a Tozeur-i kemping tulajdonosát, aki tegnap próbálta a vízumügyeinket egyengetni. A gáláns számla mellé remek tanácsokat ad. Bekeretez a térképen néhány helyet, amit látni kell. Ma kettőn túl is vagyunk. Telitalálat. Ja és megtöltette a gázpalackunkat, amelyiket a főzővel együtt négyezer kilométeren át üresen cipeltünk. De a nagy készülődésben otthagyjuk. Beteljesült a gázpalack sorsa. Eddig is hidegen ettük a páncélosokat, ezután is így fogjuk.

Gyönyörű napsütésben lengén indulunk, miután újra átpakolom az autót. Elérünk egy olyan gyönyörű oázisig, hogy a szánk tátva marad. Pálmaerdő, forrás a sziklából, kis patak, többszáz éves városrom. Csodaszép köveket árulnak pálmák tövében. A kis vízesésnél (a sivatag közepén) nem bírjuk tovább és elkezdünk alkudni egy-egy kőre. Az összes árus a következő félórában mint egy sugárnyaláb kísér minket mindenhová. Végül veszünk köveket, tényleg gyönyörűek, valami kvarcit lehet vagy mifene. Hegyet mászunk, látunk kőmuflont, szakadék, hasadék, szájtátás. Elajándékozunk egy csomó baseball sapkát, pólót meg cukorkát. Elégedetten autózunk tovább a sósivatag szélén, erről homok, arról só. Látunk nagy táblákat tevékkel, olyan mint nálunk a szarvasos, csak tevés és tízszeres méretű. Vigyázz a tervék beugrálnak az útra! Tomi megjegyzi, jó lenne tényleg vad teve csordákat látni. Ezen jót derülünk és a következő dűne mögül ki is bukkannak a vad tevecsordák. Megállunk, fényképészkedünk, közben becserkésszük az állatokat. Megállapítjuk a tevéknek 5-6 méteres aurájuk lehet, ugyanis ennyire engednek közel magukhoz. Vad állatok lévén ez is meglepő. A mutatványunk sem veszélytelen. Autózunk tovább békésen a tájban, elérünk egy falut, ahol mindenki, de jelentős ünneplőbe öltözött tömeg egy irányba megy. Megyünk mi is velük. Azt tudjuk Ammartól, hogy ma nemzeti ünnep van. A tömeg átmegy egy romvároson a szomszédos oázisba, ahol színpad, hangosítás, ünnepi forgatag. Öregek, fiatalok, elöljárók, nincstelenek, hastáncosok, zenészek, berber harcosok és szép szemek. Egy hagyományőrző zenei fesztiválra kerültünk, ami nem díszletek között zajlott, hanem valódi berber harci lovasok között tekerték a csípőket, zenéltek és több ezren voltak. Az emberek (már az arabok) rendkívül megnyerőek, becsületesek, nyíltak és barátságosak. Az asszonyok rejtőzködőek, hűek és szolgálatkészek az urukkal, de a lányok. Bájosak és igéző a tekintetük. Valójában nagyon nagy számban gyönyörűek – állapítjuk meg így a koplalás 10. napján. Egy zavaró momentum van csak, az elnök képe mindenütt ott lebeg. Mint ahogy nálunk is annak előtte. Elnöki köztársaságban vagyunk. Erős a személyi kultusz. Csodabogarak vagyunk, főleg rövid nadrágban meg 69-es pólóban. Erős délutánba fordul a nap, elhagyjuk a pálmaligetet és indulunk, hiszen a mai tervből jelentős a hátralékunk. Eljutunk a következő ajánlott településre, Bidetbe. Ez nem is falu, hanem egy kanyon a tuniszi-algériai határon. Akár a Grand Kanyon, csak petit. De nem sokkal. Lemegyünk a sziklafalak közé, kis patak csörgedezik benne. Mezítláb sétálunk fel a homokban és másszuk a sziklákat a forrásig, ahol összezárulnak a sziklafalak és kis vízeséssel indul a természeti csoda. Áttesszük a lábfejünket közben Algériába. Azért is! Közben megégünk a szikrázó napsütésben. A nagy csodálkozásban meg is feledkezünk az evésről, egészen addig, amíg újból az autóhoz nem érünk. Ott aztán ami belefér! Hideg páncélos parti.

Menüajánlat:
Gyuri: hideg csilisbab konzerv erős pistával, olajoshal magában
Tomi: tiszai halászlé konzerv hidegen, hideg olajoshal
Vitéz: dermedt rakott káposzta konzerv, paradicsomos hering konzerv kenyér nélkül

Egyre szarabbak a vacsorák. A kuszkusznál azért jobb. Menetrendszerűen öt percen belül jön a csikarás, minden egyéb tünetével és kísérőjével együtt.

Minden olyan szép volt ma és olyan ráérősen időztünk, hogy késő estig hajtani kell a járgányt olyan utakon, amelyek a részletes autóstérképünkön is csak szaggatottal vannak jelölve. A navigációnk viszont fantasztikus, a navigátor is belejön a végére, mindig tudjuk hol vagyunk és hová megyünk. Meg is találunk mindent. Leküzdjük az akadályokat. Hiszen profik vagyunk! Éjszakai autósrally. Közben áthaladunk számos katonai és rendőri ellenőrző ponton. Itt meg kell jegyeznem, legalább tucatszor intettek le minket, de kizárólag jó élményünk volt velük. Rendkívül udvariasak, előzékenyek, segítőkészek és egyetlen egyszer sem akartak se molesztálni, se levenni minket. Bravó nekik! A sajátjaink kijöhetnének tréningezni.

Éjszaka találunk egy kis útszéli hotelt ahová bevesszük magunkat, a fiúk elájulnak a fáradságtól, én még megírom a napi élménybeszámolót és ha engedi a tisztelt olvasó én is összeesnék mostmár.

Mindenkit csókolunk – Vitéz, Blondee megaNagy